A Taiji Quan egy út a hosszú és egészséges élethez.

Folyamatos mozgás, ami elsősorban a tartóizmok megfelelő terhelésére helyezi a hangsúlyt. A kínaiak azt tartják, hogy a fiatalság kulcsa az erős lábban van. A lassú, de megállás nélküli mozgás javítja a keringést. Jól végezve erősíti és nyújtja az ízületeket, csökkenti a szív és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség, mozgásszervi és nagyon sok egyéb megbetegedés kockázatát. Még idős korban is elkezdhető, ekkor is kifejti jótékony hatását. Elemei a több ezer éves hagyományos kínai orvoslással szoros kapcsolatban állnak.
Ha inkább a gyakorlat érdekel, kattints ide a részletekért!

A Taiji Quan harcművészet.

A küzdősportokban védéseket, ütéseket és rúgásokat tanulhatunk. Ezek viszonylag rövid idejű ismételgetése után már kézzel fogható harci tudásra tehetünk szert, ám ez az ízületeink rovására mehet, illetve könnyen sérüléshez vezet. A kemény harci stílusok nagymesterei is felismerték ezeknek az elveknek a fontosságát, és a tanításaikkal szemben idős korukra ők is lágy, körkörös mozdulatokra térnek át.
A Taiji Quan jelentése nagy végső ököl. A technikák szintén tartalmaznak hárítást, ütést és rúgást, de lényegesen absztraktabb formában. Ebből következően egy formaelemnek akár 5-10 harci alkalmazása is lehet. Ha valaki ténylegesen használni is szeretné ezt a tudást, azt külön fejleszteni kell, viszont a harcművészek legjobbjaivá teszik a kitartó gyakorlókat. A jelentős többségnek azonban ez nem célja, sokkal inkább a harc elkerülését szolgáló életszemléletet tesszük magunkévá.
Ide kattintva találsz gyakorlati útmutatást.

A Taiji Quan életmód.

A figyelmesen végzett gyakorlás nagyban hozzájárul a mindennapi életünkhöz. A rendszeres mozgás javítja a közérzetet, energikussá, élettel telivé tesz. A testtudatosság erősödésével hamarabb észrevehetjük egy betegség megjelenését, így könnyebben és hatékonyabban fel tudunk készülni rá. A tértudatosság növekedése például a mindennapi közlekedési biztonságunkat növelheti. A figyelem élénkül, ennek jótékony hatásait kiterjeszthetjük az élet egyéb területeire is.
Ha mindezt a gyakorlatban is kipróbálnád, kattints ide!

A Taiji Quan filozófia.

Kezdetben volt az üresség, a wu ji. A wu ji kettévált és megmozdult. Amihez képest tette ezt, azt yin-nek hívjuk. Ennek jelentése a hegy árnyékos oldala, a női minőséget szimbolizálja. Ez kifejezetten nem azonos a női nemmel, csak hasonlatos hozzá. Minden yin, ami (valami máshoz képest) hideg, befogad, formája van, statikus, passzív, sűrű. Ehhez képest a mozgást a yang végzi, aminek jelentése a hegy napos oldala, ide tartozik minden, ami férfias minőség. Forró, kiáramló, forma nélküli, dinamikus, aktív, ritka. Yin és yang csak egymás mellett és egymáshoz képest létezik. Nincs kicsi nagy nélkül, fény árnyék nélkül, nappal éjszaka nélkül. A kínaiak az általunk yin-yang-nak nevezett jelet csak így hívják: Taiji. A harcművészet neve ezzel szemben Taiji Quan. Mindez szoros összefüggésben van a három kinccsel, az öt változó állapottal (5 elem), a nyolc erővel/iránnyal, és a tizenkét állattal. Ezen építőelemekből épül fel a "tízezer dolog", ami a világot alkotja.
Az elmélet fontos része az oktatásnak, de célszerű a gyakorlattal kezdeni.

A Taiji Quan eszköz a spirituális fejlődéshez.

A formagyakorlatok besorolhatók valamelyikbe a yin és yang két pólusa közül, ezeknek mind valamilyen célja van. Úgynevezett alkímiai sorrendbe állíthatjuk őket. Ennek során először felébresztjük a nagyon durva, testi energiákat, majd több lépésen keresztül egyre finomabb energetikai, majd szellemi energiává alakítjuk.
A Taiji öntudatlanul is segít a jelenben lenni, ami minden fontosabb spirituális módszernek része. Amikor gyakoroljuk, a mindennapi problémákat letesszük az edzőterem bejáratánál, hogy ráhangolódjunk tökéletes önvalónkra. Ez az elején még hosszabb időt vesz igénybe, és néha ki-ki zökkenhet, haladó gyakorlóknál már a mindennapok részévé válik.
Kattints ide a gyakorlati részletekért!

A Taiji Quan művészet.

Önmagáért gyakoroljuk, ami külső és belső harmóniát hoz az életünkbe. Mellékhatásként megjelenik a hosszú és egészséges élet, a nyugalom, a bölcsesség.
A gyakorlati útmutatóért kattints ide!